márc 2021
U.14 edzőmérkőzés Halásztelek – Őrmező Se 3:11 (1:5) Utolsó felkészülési mérkőzéseket játszottuk Halásztelken. Igyekeztünk a letámadást gyakorolni ami többé kevésbé ment is. Többször is elrontotta az ellenfél a labdakihozatalt amiből könnyű gólokat szereztünk. Örültem hogy három szöglet gólt is elértünk. Gratulálok a csapatnak.
márc 2021
Felnőtt futsal. Őrmező – Villám 7:6. (2:2) (2:4) (3:0) Utolsó előkészületi mérkőzésüket játszottuk szerdán. Az ellenfél szokásos módon az AC Villám volt aki teljesen kicserelödött télen és megerősödött. A 3×20 perces meccsen az elején két gólos előnyre tettünk szert majd tíz perc alatt 5golt kaptunk így jelentős lett hátrányuk. De az utolsó harmadra az ellenfél elfáradt mi pedig ledolgoztuk hátrányunkat és sikerült nyertesen elhagyni a pályát . Fordulatokban gazdag jó
febr 2021
Nagy siker Futsalban! Egyesületünk talán legnagyobb sikerét érte el U.13-as futsal csapatunk vasárnap. Miután két hete bejutott a 4-es döntőbe. A döntőbe jutásért a Cső- Montage csapata ellen játszottunk. Végig koncentráltan játszva a vezetést is megszereztük amit a masodik félidőben kiegyenlített az ellenfél. Ezután rengeteg helyzetet hagytunk ki így jöhettek a büntető rúgások. Ahol mi koncentráltunk jobban így bejutottunk a döntőbe. A másik elődöntőben a Mészöly focisuli lemosta az Újpestet
febr 2021
U.13 BLSZ Téli futsal kupa Vasárnap U.13-as csapatunk is megkezdte a küzdelmeket. Egy könnyebb bemelegítő mérkőzés után egy igazi rangadó döntött a továbbjutásról az Angyalföldi sportiskola ellen. Már az első támadás után hátrányba kerültünk amit nagy nehezen sikerült kiegyenliteni. Igazi taktikai csata folyt, az ellenfél többet birtokolta a labdát viszont mi veszélyesebben kontráztunk. Ennek köszönhetően egy gólos vezetéssel fordoltunk. A második félidő hasonló képen zajlott az Asi támadott mi meg
febr 2021
U.11 Téli futsal kupa Szombaton U.11-es csapatunk három mérkőzést játszott a csoportban ahonnan csak az első helyezett jutott tovább a nègyes döntőbe. Az első mérkőzésén a Mészöly focisuli ellen sajnos esélyünk sem volt a pontszerzésre. Nagyon erős ellenfél volt Szomorkodni nem volt idő mert egyből játszottunk, az ellenfél a Kispest Se volt. Igazi küzdelmes mérkőzésen sikerült nyerni . A csoport utolsó meccsén a Cső- Montage ellen sikerült nyerni egy ügyes
febr 2021
U.14 edzőmeccs Szent István – Őrmező Se 2:4 Szombaton ismét a Szent István vendégei voltunk. Immár teljes csapattal tudtunk részt venni. A mérkőzés hasonlóan alakult mint a múlt héten. Rengeteg kihagyott helyzet, az ellenfél első kapura lövéséből gól. A bekapott gól után kicsit jobban koncentráltunk és gyorsan megfordítottuk a mérkőzést, és jó erőnlétünknek köszönhetően az utolsó negyedben mèg egy lapáttal rá pakóltunk és így magabiztosan nyertünk. Pozitívum , hogy rengeteg
jan 2021
U.14 Edzőmérkőzés Szent István SE – Őrmező SE 3:3 (0:0) (0:0) (0:2) (3:1) Szombaton első edzőmérkőzésünket játszottuk az évben. A 4×20 perces találkozón a fél csapat hiányzott mivel felvételit írtak. Így egy cserével játszottuk végig a találkozót. Az első két negyed nem hozott gólt, az ellenfél kapusa remekül védett, többször álltunk csak vele szemben de nem tudtunk túl járni az eszén. A harmadik negyedben egy szöglet után gólt kaptunk majd
jan 2021
Felnőtt Futsal csapatunk a vigaszágon folytatta a Pest megyei Futsal hétvége sorozatot ahol a négyes csoportból az első helyezett bejut a középdöntőbe. Őrmező SE – Szigethalom 7:1 Őrmező Se – Alsónémedi 3:1 Őrmező SE – Hidegkút 1:2 Mi a Szigethalom az Alsónémedi és a Hidegkút csapatával csaptunk össze. Szigethalommal kezdtünk ahol már az elején megszereztük a vezetést és szépen lassan felőröltük őket, így egy nagyobb arányú győzelemmel kezdtünk. Következett az
jan 2021
U.11 edző meccs. Goldball -Őrmező Se 8:7 Nulla fokban játszottuk idei első edző meccsünket ebben a korosztályban. 4×20 perces összecsapáson az első két negyedben nagyon megilletődötten játszottunk. Alig volt jó passzunk és a védekezésünk is katasztrófa volt. Egyedül a kapus teljesítmény volt jó. Ekkor 8:1 volt az ellenfelnek. A második negyed után kicsit rendet kellett tenni a fejekben és át is alakítottuk a csapatot. Szinte egyből eredményre vezetett. Szebbnél szebb
nov 2020
U.14 Bajnokság 13.forduló Mészöly – Őrmező SE (0:0) 1:1 Idei utolsó bajnokinkat a jó erőkből álló Mészöly focisuli ellen vívtuk. Nálunk sajnos a gólkirály jelöltünk aki már 40 gólt rúgott a bajnokságban nem tudott játszani. A mérkőzésen nagyon nekünk esett az ellenfél, percekig csak nyomoztuk a labdát, de sikerült gól nélkül megúszni ezt az időszakot. A félidő felénél kezdtünk éledezni és többször jutottunk kapuig és akár két gólt is szerezhettünk