Légrády Attila

Szakmai vezető, vezetőedző

39 éves, 9 évesen kezdett el focizni a Vasas SC-ben végigjárta az összes lépcsőfokot a felnőtt csapatig. Ifjúsági csapatban kétszer nyert bajnokságot és egyszer Budapest Kupát. 29-szer játszott a Budapest válogatottban. A felnőtt csapat kerettagja volt.

A testnevelési egyetemen labdarúgó szakedzői képesítést szerzett és ezután kezdett el edzősködni óvodásokkal 2008-ban Budatétényben. Évről évre több csapattal foglalkozott és közben elvégezte a MLSZ B-licenc képzését.

Egy évig volt a Ferencvárosi FC edzője, az U14-es csapattal a bajnokságban a 2. helyen végzetek. 1 évet a Budai FC U15-ös csapatát irányította.

2014-ben vette át az Őrmező sportegyesületet, azóta évről-évre egyre több csapattal foglalkozik.

Csapó Gyula

Technikai vezető

52 éves, pénzügyi területen dolgozik vezetőként, 3 gyermek édesapja.

Gyerekkorában 6 évig a Budapesti Honvéd utánpótlás csapataiban focizott, majd Pintér Sándornak, a Honvéd egykori kiválóságának hívó szavára egy megyei bajnokságban játszott, később kispályás bajnokságokban adózott a labdarúgás örömeinek mindaddig, míg egy keresztszalag szakadás véget nem vetett hobbijának.

Évek óta figyeli a Budapest Honvéd felnőtt és utánpótlás csapatainak munkáját, eredményeit, melyről heti rendszerességgel tesz közzé írásokat a közösségi média felületein.

Fia, Zétény szintén az Őrmező S.E. színeiben rúgja a bőrt.

Gyula igyekszik olyan segítséget, ötleteket adni a klubnak, hogy eredményesebb, szerethetőbb, vonzóbb egyesület lehessünk.