30
szept 2019
U.14 Őrmező SE – Városgazda
U.14 Őrmező Se – Városgazda 0:7
A bajnokság fizikálisan legerősebb csapatát fogadtuk szombat reggel. Hihetetlen volt látni, hogy 180 cm feletti játékosok alkották az ellenfelet.
Az első félidő elején kaptunk két gólt de ezután remekül védekeztünk. A középpályán jól tolódtunk és mindig kitudtuk segíteni egymást. A Városgazda csak átlövésből tudott veszélyeztetni.
A félidőben csak két gól volt a hátrány. A második félidő is ott folytatódott tovább ahol abbahagytuk. Jó védekezés az ellenfél meg tüzelt mindenhonnan.
A félidő közepén egy ilyen távoli bomba beakadt és ez kicsit megviselt minket. Pár perc múlva újabb gólt kaptunk és egy kicsit szétestünk. ekkor már nagyon fáradtak voltak a gyerekek így még további gólokat kaptunk.
De összességében elégedett voltam a gyerekek hozzáálásával és fegyelmezettségével. Erre lehet építeni. Egy velünk egykorú csapatot ezzel a játékkal megvertünk volna.