U.14
Őrmező SE – Kelen sc (2:0) 4:2
Őszi nagyarányú győzelmünk után úgy gondoltuk könnyű mérkőzésre számíthatunk.
Sajnos nem úgy lett. A Kelen összes játékosával a kapuja előtt védekezett. Így az első félidőben két szöglet góllal tudtunk csupán vezetni. A második félidő elején kaptunk egy büntetőt amit èrtèkesitettünk így már hárommal vezettünk. Ekkor a gyerekek azt hitték hogy eldőlt a mérkőzés. Nem így történt , a legnagyobb helyzeteket sem tudtuk gólra váltani míg a Kelen két kontrát is értékesített így nagyon szoros lett a mérkőzés.
Az utolsó percben aztán sikerült a negyedik gólt is megszerezni amivel megnyertük a mérkőzést.
Ebből a mérkőzésből lehet tanulni a gyerekeknek, hogy minden mérkőzésen ugyanazzal a hozzáállással kell játszani!!